Psalmus Hungaricus Testo

Mikoron Dávid nagy búsultában,
Baráti miatt volna bánatban,
Panaszolkodván nagy haragjában,
Ilyen könyörgést kezde ö magában.
Istenem Uram! kérlek tégedet,
Fordítsad reám szent szemeidet,
Nagy szökségemben ne hagyj engemet,
Mert megemészti nagy bánat szívemet.
Csak sívok, rívok nagy nyavalyámban,
Elfogyatkoztam gondolatimban,
Megkeseredtem nagy búsultomban,
Ellenségemre való haragomban.
Hogyha énnékem szárnyam lett volna,
Mint az galamb, elröpöltem volna.
Hogyha az Isten engedte volna,
Innét én régen elfutottam volna.
Akarok inkább pusztában laknom,
Vadon erdöben széjjelbujdosnom;
Hogynem mint azok között lakoznom,
Kik igazságot nem hagynak szólanom.
Ýjjel és nappal azon forgódnak,
Engem mi módon megfoghassanak,
Beszédem miatt vádolhassanak,
Hogy fogságomon ök vígadhassanak.
Egész ez város rakva haraggal,
Egymásra való nagy bosszúsággal,
Elhíresedett az gazdasággal,
Hozzá fogható nincsen álnoksággal.
Gyakorta köztök gyülések vannak,
Ýzvegyek, árvák nagy bosszút vallnak,
Isten szavával ök nem gondolnak,
Mert jószágukban felfuvalkodtanak.
Keserüségem annyi nem volna,
Ha ellenségtöl nyavalyám volna,
Bizony könnyebben szenvedtem volna,
Magamat attól megóhattam volna.
De barátomnak azkit vélek volt,
Nagy nyájasságom kivel egyött volt,
Jó hírem-nevem, tisztességem volt,
Fö ellenségem, most látom, hogy az volt.
Keserü halál szálljon fejére,
Ellenségemnek ítéletére.
Ýlnokságának böntetésére,
Hitetlenségnek kijelentésére.
Ýn pedig, Uram, hozzád kiáltok,
Reggel és délben, este könyörgök,
Megszabadulást tetöled várok,
Az ellenségtöl mert én igen tartok.
Te azért lelkem, gondolatodat,
Istenben vessed bizodalmadat,
Rólad elvészi minden terhedet,
Ýs meghallgatja te könyörgésedet.
Igaz vagy Uram, ítéletedben,
A vérszopókat ö idejökben,
Te meg nem áldod szerencséjökben,
Hosszú életök nem lészen a földön.
Az igazakat te mind megtartod,
A kegyeseket megoltalmazod.
A szegényeket felmagasztalod,
A kevélyeket aláhajigálod.
Ha egy kevéssé megkeseríted,
Az égö tüzben elbétaszítod,
Nagy hamarsággal onnét kivonszod,
Nagy tisztességre ismét felemeled.
Szent Dávid írta az zsoltárkönyvben,
Ýtvenötödik dícséretében,
Melyböl az hívek keserüségben,
Vígasztalásért szörzék így versekben.